Nem vagyok horror
rajongó! Valójában nem a látvány zavar, hiszen csak hús és vér. Sokkal inkább
az élet értelmetlen kioltása taszít és tart távol ettől a műfajtól. Számomra az
élet mindenek felett álló értékkel bír. Így leginkább kerülöm is ezt a műfajt.
Gyengém a viktoriánuskori Anglia, dimbes
dombos tájaival, a csodás vidéki
kastélyokkal és a bennük folyó, néha szövevényesnek tűnő, mégis tökéletesen
átlátható emberi kapcsolatokkal. Persze tudom ez sem áll közel a valósághoz, a
romantikus és egyszerű szerelmi történetek csak egy elképzelt álomvilágot,
illetve a felszínes boldogságot tükrözik. Az élet nem erről szól, hiszen a
lángoló érzelmeket egy idő után felváltja a hétköznapok szürkesége. Mégis jó
elhinni, hogy létezhet ilyen. Azt hiszem javíthatatlan idealista vagyok.
Néha, talán
kíváncsiságból, talán azért hogy megerősítsem saját hitem kitérőt teszek a
műfajok világában és kézbe veszek egy egy véresebb darabot. Elkalandozásom oka
ezúttal egy fiatal író első könyve:
T.S.Thomas - Londinium hercege, Eaten trilógia I. kötet.
T.S.Thomas - Londinium hercege, Eaten trilógia I. kötet.
A könyv alapvetően jól felépített.
Tiszta és világos
leírásokkal, egymást követő eseményekkel. Számomra egy könyv azonban nem csupán
ennyi, nem egy délutáni szieszta. Leginkább a belső tartalomra figyelek, milyen
érzéseket vált ki belőlem, milyen gondolatokat ébreszt. Van, hogy napokig
rágódom egy egy történeten, izgatottan lapozom fel a következő fejezetet,
együtt sírok és nevetek a szereplőkkel. Szükségem van az érzelmekre, legyen az
gyűlölet vagy szeretet, szimpátia vagy teljes elutasítás.
Ez a könyv azonban
egészen más.
A szerző fejezetről fejezetre haladva módszeresen veszi el tőlem
az érzéseimet. A könyv első harmadában még mérhetetlen undort éreztem. Nem is
igazán a szereplők és az általuk elkövetett gyilkosságok módja iránt, sokkal
inkább a szerző iránt, aki ilyen részletességgel képes bemutatni egy borzalmas
mészárlást. Bevallom félre is tettem, pihennem kellett, sőt még az is
megfordult a fejemben feladom. De folytattam. Mert kíváncsivá tett.
A második harmadban
persze folytatódott az öldöklés!
Végérvényesen
világossá vált, hogy az alapvető emberi értékek helyét az egyre
csillapíthatatlanabb testi vágyak vették át. Ebben a világban az ember nem az
életben maradásért öl, pusztán élvezetből. Az emberek egy része egyszerűen csak
élelem, nem több. Mindez világosan és
magától értetődően ábrázolva.
Borzalmasnál borzalmasabb események sora követte egymást. Még éppen
hallottam mikor a penge éles vágást ejt a
főszereplőn, mikor a következő mondattal máris egy újabb rémség vette kezdetét.
Hihetetlenül gyors tempót diktált a szerző, nem hagyott időt sem a szánalomra, sem
az együttérzésre. Gépiesen olvastam a
sorokat és közben azt vettem észre, hogy már nem ráz a hideg, nem szorul össze
a gyomrom, nem érzek undort, elfogadom ezt a beteg világot, minden
embertelenségével együtt. Nem akarom
megváltani, nem akarom megmenteni sem a főhőst, sem a szenvedő társadalmat.
A deformált világ
részévé váltam és csak szemlélődöm.
Bevallom borzalmas
volt ennek felismerése. És ezen a ponton a szerző mintha megkönyörült volna rajtam, elém tárta a főhős lecsupaszított lelkét. Egy jellemtelen és megalkuvó alak,
nagyon erős Stockholm-szindrómával fűszerezve. Végre érezni kezdtem valamit.
Utálatot. A főhős iránt. Ahogy haladt előre a történet én egyre jobban utáltam
őt. A befejezéshez közeledve komolyan azt kívántam bárcsak elvágná valaki a
torkát és vége lenne ennek az egész őrületnek. Azt hiszem ez volt az ébresztő,
ami az ürességből visszarántott önmagamhoz. És még nem volt vége. Hiszen ekkor jött egy olyan érzelmi váltás, amire már végképp nem számítottam. Az utolsó pillanatban egyszerűen elkezdtem megkedvelni őt, ezt a hitvány és szánalmas teremtményt, aki mégiscsak jobb sorsra érdemes.
A könyv az utolsó mondatig képes volt játszani az érzéseimmel, hogy ezt a szerző tudatosan tette vagy sem talán ő maga sem tudja. Viszont mindenképpen a javára írható, hogy emiatt most izgatottan várom a folytatást, és hiszem, hogy még lehet boldog a befejezés...
2015. szeptember 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése