ÉN ÚGY DÖNTÖTTEM SUGÁRZOK!

Már látom is magam előtt az oly hiteles és mérvadó pletykalapok hasábjait, amint a karácsonyi “nagy zabálásokat” követően fogyókúrás tanácsokkal látják el a nagyérdemű erre vevő tagjait. Hiszen mint tudjuk január és február, majd az azt követő hónapok egészen karácsonyig nem is szólhatnak másról csak a leghatásosabb zsírégető kúrákról és praktikákról.

Az év első negyedében ugyanis az ünnep alatt felszaladt párnáktól kell megszabadulni, áprilistól a bikiniszezonra készítjük föl a testünket, szeptembertől pedig már “előfogyunk” a karácsonyi “nagy zabálásra”. És januártól kezdődik minden elölről. Nem más ez, mint egy ördögi mókuskerék. Számos nő persze nem így érzi, azt hiszi ez így van rendjén. Számos női társaságban a beszélgetés egy része is biztosan a fogyókúráról szól és arról melyik módszer a leghatékonyabb és mekkora a ruhaméretük, illetve beleférnek-e még a tinédzserkori farmerjukba.

EGY MANAPSÁG FELKAPOTT JELENSÉGRŐL, TALÁN SZAKSZERŰEN...

A sajtó folyton a „jelenség” okát keresi, ráérő szakértőkkel, bloggerekkel és celebekkel könnyen emészthető magyarázatokat kreál, amit majd tudományosan tálal a tudásra szomjazó közönségnek. A sztárvilág szerint ez divatos és menő dolog, amivel lehet kérkedni, díjat bezsebelni, egy jó szerepet elnyerni, vagy egyszerűen csak a címlapra kerülni. A közvélemény a hiedelmekkel ellentétben valójában elítéli és lesajnálva beszél róla. A zene és filmművészet, legfőképpen az USA-ban dollármilliókat keres azzal, hogy viccet csinál belőle. A közvetlen környezetem egy része irigyel érte, a másik része viszont aggódik mi lesz velem.

EGY KIRÁNDULÁS MARGÓJÁRA...

Ki kell mozdulni a komfortzónánkból, menni kell és látni, látni azt milyen sokszínű és csodálatos a világ, ami körülvesz bennünket. Ezért járok kirándulni, hogy lássam, hogy érezzem, hogy halljam. Szeretem a hegyeket, ahogy méltóságteljesen mindenek fölé magasodnak,  a folyót és a patakokat ahogyan folyamatosan változnak, szeretem a tengert, ahogyan esténként elnyeli a napkorongot, de szeretem a sík vidéket is sajátos színeivel és kacskaringós útjaival. Ilyenkor csak ámulok és bámulok és nem győzöm befogadni a látványt. Olyan vagyok, mint egy feneketlen bendő, amely csak nyeli és nyeli a csodát, de sosem tud betelni vele.