MERT EZ AZ ÉN ÉLETEM...

- Mennyi idős is vagy? És se gyerek se férj? Hát akkor itt az ideje! - Ilyen és ehhez hasonló kérdések és megállapítások tarkítják napjaimat immár jó néhány éve. Pontosabban amióta átléptem a bűvös harmincas életkort. Eleinte kissé zavart a dolog, sőt néha el is gondolkoztam saját életemen, vajon jó irányba haladok-e, vajon nem-e döntöttem rosszul egy egy életszakaszban vagy az adott helyzetekben, amikor más irány is mutatkozott számomra, mint az egyedüllét. Bevallom nyomasztott a gondolat, hogy talán máshogy is alakulhatott volna az életem, ha ott akkor máshogy cselekszem, ha a szívem helyett az eszemre hallgatok, ha hagyom, hogy a társadalmi korlátok körém tornyosuljanak.

Kislánykoromban elképzeltem magam az oltár előtt.

Ahogy fehér ruhában mondom ki a boldogító igent oldalamon a világ legcsinosabb férfijával, akinek majd szülök egy rakás gyereket és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki ilyesmiről álmodik, és talán az utolsó sem. De ahogy múltak az évek rájöttem, hogy ellentétben a mesékkel nem minden álom válik valóra, nem minden férfi herceg, az üvegcipő hordhatatlan és a tökből sem lesz egy csapásra cifra hintó.

CSAK SZERESD ÖNMAGAD, ENNYI AZ EGÉSZ!

Hogy teljes körűen tájékozott legyek a világ „nagy horderejű” dolgairól hetente egyszer átlapozok egy bizonyos pletykalapot. Őszintén szólva csak a szalagcímeket olvasom el, ugyanis abból minden fontos információt megtudok, amire szükségem van a zavartalan és nyugodt élethez. ;-) Na jó nem ironizálok tovább, inkább a lényegre térek.  Tehát nem is olyan régen egy ilyen alkalommal megakadt a szemem egy szalagcímen, amely az egyik híres teltkarcsú énekesnő öltözködését szapulta meglehetősen otromba módon. Azt írták nagyot hibázott a ruhaválasztással, mert a hosszú kék selyemruha még inkább kiemelte az amúgy takargatni való súlyfeleslegét. Nos ez már éppen elég információ volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet és végigolvassam a „hírt”. Bevallom az írás közepén borzasztóan fel voltam háborodva. Mérhetetlen dühöt éreztem a sorok írói iránt, aki másról sem beszélt, mint a lány súlyáról, a szerinte nem színpadra termett külsejéről, hogy miért nem próbálkozik inkább valami hatékonyabb fogyókúrával, és egyébként is ő nem más mint egy dagadt nő, akinek ebből kifolyólag esélye nincs arra, hogy a „tökéletes” sztárvilág értékes tagja legyen.

KÖVÉRSÉG ÉS MARKETING?

A minap egy közösségi oldalon olvastam egy bejegyzést arról, hogy a kövérség valójában azért nem elfogadott a társadalom számottevő részében, vagy inkább mondjuk úgy azért rossz a telt nők megítélése, mert nem megfelelő reklámot alkalmaznak és ez által versenyképtelenné teszik magukat. Igen jól olvasta mindenki: versenyképtelenné!

Hirtelen elképzeltem az oroszlánt és a zebrát, ahogy éppen versenyképessé próbálják tenni magukat a szavanna közepén teszem azt a zsiráfok gyűrűjében a jobb megítélés érdekében. Megpróbáltam! Nem sikerült.

Valójában meglepett maga a téma is, hiszen ilyen megközelítésben még nem gondolkodtam el a kövérségről, mint piaci termékről a társadalom palettáján. Ezek szerint a kövérséget illetve a soványságot elég pusztán piacképessé tenni és máris megoldódott minden probléma? Egyszerű a válasz: nem!

CSAK EGY ÁLMOS REGGEL

Reggelente mikor felkelek, szeretem egy kicsit hallgatni a csendet. Fekszem az ágyon mozdulatlanul, csak magam vagyok. Nézem a függönyt az ablakon, felfedezek egy pókhálót a sarokban, megállapítom, hogy a festmény a falon kissé balra dől, de nem zavar. Egyszerűen csak szemlélem a világot magam körül. Még a gondolatok sem cikáznak a fejemben. Nem több öt percnél, de ez az én öt percem.

AJÁNDÉK

Bármit is kapunk az élettől, legyen az jó vagy rossz, mindenképpen megérdemeljük, el kell fogadnunk! Ha jó örüljünk neki és adjunk hálát érte. Ha rossz tanuljunk és merítsünk erőt belőle! Így nézve azt hiszem minden, amit kapunk csakis a javunkat és a fejlődésünket szolgálja, tehát végső soron minden pillanat ajándék az élettől, ilyen formán csakis hálával tartozunk mindenért, ami velünk történik rövidke életünk során! 

Éljünk hát meg minden pillanatot a maga teljességében!

2014. február 21.

KARÁCSONYI CSODA

-Közeleg már, érzed?  - kérdezte – Micsoda? - kérdezett vissza, hiszen nem értette mit is kellene éreznie. - Hát a karácsonyi csoda – válaszolta szeretettel a hangjában – úgy érzem hamarosan ideér.  De ő semmit sem látott, semmit nem érzett. Számára ez ugyanolyan téli reggel volt, mint a többi. A nap álmosan pislákolt még valahol a távolban, a dérrel lepett falevelek apró kristályokként ragyogták be a kis utcát és az ablakokban villogó éjszakai fények is kialudtak már.

Kezében a reggeli kávéval elindult az ajtó felé, s közben izgalommal és várakozással telt meg a szíve. Az ajtó lassan nyílt. Hideg volt az éjjel, talán fagyott is – gondolta. S a bizsergés szinte átjárta az egész testét. Majd megragadta a kilincset és teljes erőből megtolta a hidegtől megdagadt ajtót. Kinyílt végre. Bár ne nyílt volna – mondta csalódottan, mikor meglátta a halott tájat. A kellemes bizsergés is elillant. Nem ezt várta. Álmában már szánkók
nyomát látta az út mentén és jégcsapokat az ereszen és látta a nagy fehér pelyheket is, amint ezüst fátyollal lepik be a szunnyadó világot.

CSODA DECEMBERBEN

Több millió gyermek lelke ünnepi díszben várja a csodát, a titkok övezte varázslatot, ami egyszer egy évben ezen az éjszakán történik. A kisebbek ámuló szemekkel hallgatják a mesét a fehér szakállú pirosruhásról, aki szarvas szánon repülve szeretettel hinti be a világot.  A nagyobbak már cinkos mosollyal fürkészik anya és apa minden mozdulatát, miközben a takaró alól lesik az ablakban sorakozó csizmákat. Majd mikor leszáll az este, elcsendesedik a világ és végre kialszanak a fények, a szunnyadó gyermekek hite életre kelti a csodát, és a varázs belengi az egész világot. Csupán egyetlen éjszakára. Majd mikor pirkadatkor a nap első sugara álmosan előbújik, hogy köszöntse és marasztalja, ő gyengéd csókot hint felé, és visszatér oda, ahol egy újabb évig őrzik titkát, a gyermekek lelkébe.  Mert a gyermeki lélek a legnagyobb titkok őrzője, ami arra tanít bennünket, hogy ne abban higgyünk, amit látunk, hanem azt lássuk, amiben hiszünk.

Kétegyháza, 2014. december 6.